Hétfő, délelőtt 10 óra van.  Épp a percekben lett vége az igazgatótanácsi megbeszélésnek. Gábor feltűnően vidáman, és hatalmas magabiztossággal lép ki az iroda ajtaján. Öröme nem véletlen – átment az a javaslata, miszerint a cégnek egy átfogó, dinamikus arculatváltáson kell átmennie – ahhoz, hogy versenyképes maradhasson.

Kilépve a helyiségből, még jópofizik kicsit a kollégákkal. A kollégák szeretik Gábort. Lehet rá számítani, ambiciózus, agilis, remek csapatjátékos. Hogy mást ne mondjak, van neki perspektívája.

-          Este megiszunk valamit az Ertében? – érdeklődik Dani hanyagul…

-          Nem tudom még, 8-kor még van egy találkozóm, de ha gyorsan végzek, csörgök, és megbeszéljük. Rendben?

-          Haha! A Fédrával találkozol, mi?

-          Haha! Igen. – de csak egy anyagot hoz el nekem.

-          Ja, meg a fogkefédetJ

-          Ne irigykedj Dönci. – Neked is meglehetett volna

-          Hát ez a baj. Az a kurva volna. Tudod, ha a nagymamámnak farka lenne, ő lenne a nagypapám. Na mindegy, akkor majd este.

-          Ciao!

-          Hello!

Gábor legjobb barátja Dani. Gimnazista koruktól ismerik már egymást. Együtt jártak egyetemre, csoporttársak voltak. Hiába. A gazdálkodás, meg a menedzsment, egy szakon összehozza az embereket. Most együtt dolgoznak.

Dani a modern szóhasználattal élve account manager, Gábor pedig a marketing igazgatója a cégnek. Munkájukat mindketten vér-profin végzik. Céltudatosak, tudják mit akarnak maguktól, a csajuktól, az órájuktól, a telefonjuktól. Van elég pénzük arra, hogy mindegyikből a legjobbat tartsák. Nem nagyképűek. Legalábbis egymás közt nem. A külső szemlélő azt mondaná:

Yuppie – young urban professional

Az átlag ember irigyen nézi őket. Drága kocsik, márkás öltönyök, gyönyörű nők, elegáns penthouse lakás a Rózsadombon.

A városban minden jó helyen név szerint ismerik őket, még egy teltházas estén is van asztaluk, bárhova is érkezzenek. 

Rendszerint mindenkihez van egy-két jó szavuk. Pontosan tudják, hogy kinek hol a helye, és ott is kezelik őket. Mindketten kiváló diplomaták.  Ugyanúgy tudnak beszélni gazdasági válságról, művészetről, csajokról, mint ahogy érdektelen ostobaságokról is.  Ezekben a körökben rajongásig imádják őket. A pasik felnéznek rájuk, a nők pedig olvadnak értük… 

Kedves Olvasó! Ez nem egy gyenge sci-fi film címe. Ez Jurij Orlov. Az élet. Tisztán. Velősen.

Ezennel megtöröm hallgatásom - nem arról van ám szó, hogy az iPhone launch party akkora hatást gyakorolt rám, hogy elfelejtettem hol van az egerem meg a keyboardom., csak egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy újabb posztot írjak.. Na de most...!

Nem sokkal múlt éjfél. Eme ravsz megállapításomnak most teljesen más oka van, mintsem, hogy felhívjam az emberek figyelmét arra, hogy új nap kezdődött. Az ügy ennél sokkal prózaibb - ismét egy évet öregedtem - taps, fütty, zsibongás, STB.

Akkor holnaptól LET'S ROCK! JÖJJÖN, AMINEK JÖNNIE KELL..

Hölgyeim és nyulaim! Ma éjjel megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Kishazánkban bemutatták az iPhone 3G-t.  Ennek tiszteletére, a MOM park tövében hatalmas partyt adott a T-mobile.

Habár nem használok iPhonet, és egyelőre nem is tervezem annak beszerzését, értem én a nagy hype-ot.  A világ leginnovatívabb cége idehozta a világ leginnovatívabb telefonját. Ez nem túlzás. Becsszó.

Abszurdnak hangzik, de sokan úgy érzik, szívességet tesz az Apple azzal, hogy lehetővé teszi a telefon legális beszerzését itthon is. Hálásak vagyunk. Ezt alsó hangon is 188 790,- HUF leszurkolásával bizonyítjuk. Nem baj, belefér, mert ez revolusönelli, és az ár tényleg nem drága, főleg ha megnézzük, hogy a havi 10 000ftért mennyit csacsoghatunk, és netezhetünk.

A dzsemburi 22:00-tól volt meghirdetve, az első telefont pedig valamivel éjfél után kezdhette el simogatni a boldog tulajdonos. Jah, egyébként az első csóka a sorban, délután három óta várt arra, hogy hozzájárulhasson Steve Jobs nyaralásához.

Vidacsm-el kb. tizenegykor pacsiztunk a MOM előtt, és nagyjából 2 órát töltöttünk el teljes eufóriában. Furcsa érzés ez. Meg sem fordult a fejemben, hogy én is beálljak a sorba, de ettől függetlenül állatira élveztem az ott töltött időt. Nem szégyellem, hatott rám a marketing-gépezet. Szép fények, jó zene, helyes csajok, partyflash.

Ja, a partiflessről jut eszembe…Ez az, amiben igazán nagyot dobtak a magentás srácok. Amikor leértünk, teljesen úgy éreztem magam, mintha valami exclusive buliba csöppentem volna. Egy olyan partyba, ahol időt és energiát nem sajnálva tettek azért, hogy minél jobban érezzem magam, és elhiggyem: iPhonnal  rohangálni elit dolog.

A kipakolt fehér kanapék finom rózsaszín magenta fényt kaptak, amitől szépek lettek. Ugyanilyen fényt kaptak a hosszúcombú barnák is, bár ők nem ettől lettek szépek.

Ami a közönséget illeti… Láttunk Apple-mániás, vallási harcosokat macbookkal, dagadt teenager fiúkat anyukával, és hermafrodita emo formákat kisírt szemmel.

Mindemellett ami a legmeglepőbb volt: Jómódú 30asok szép órával, designer zakóban, drága kocsikkal - méghozzá jelentős mennyiségben. Nem véletlenül…

Tegnap értettem meg – az iPhone nem egy egyszerű telefon. Az iPhone szimbólum. Mindamellett, hogy egy kiforrott, nagyszerű minőségű eszköz, van egy speciális üzenete:

„Fiatal, divatos yuppie vagyok, egy igazi technokrata. Tudom mit akarok magamtól, a csajomtól, az órámtól, a laptopomtól, és a telefonomtól. Van elég pénzem, hogy mindegyikből a legjobbat tartsam – ráadásul nem esik rosszul, ha ezt más is pontosan látja.”

Azt hiszem, pont ez volt a lényege a tegnap estének. Aki ott volt, minőséget, egyediséget, és nem utolsó sorban elsőséget élvezett. Pont olyan érzést kapott, mint amit az iPhone ad.

Íme az ékes bizonyíték, hogy az indexes újásgíró hasolnó forrásból dolgozik mint Jurij :)

Tessék csak megnézni a "Sör hatása az XP-re - i want switch to apple" post sokat mondó, oktató jellegű ábráját...

Nincs messe wazze...Fejlődünk

Hihetetlen dolog történt velem az éjjel. Olyan, mint még soha ezelőtt. Megmentettem valaki életét. Katartikus volt. Vérfagyasztó.

Na jó látom nem érzik az előbbi mondatom súlyát.

Én, Jurij Orlov, félelmet nem ismerve, tényleg megmentettem valaki életét…

Ahogy beléptem a kapun, arra lettem figyelmes, hogy a kutya ott pucsít a gyepen, és borzasztóan morog valamit. Odamentem, hogy megnézzem mi az ami nem hagyja nyugodni az eb fantáziáját. Kicsit közelebb érve realizáltam egy „Erinaceus europaeus-t”, az-az egy európai sünt.

Úgy tűnt, a kutya nem igazából állt a helyzet magaslatán, mert morgásával jelezte, nem biztos ez elsöprő túlerejében.

Mondjuk szegény sünről sem Chuck Norris pörgő-rúgása jutott először eszembe, mert az meg úgy be volt szarva, hogy teljesen összegömbölyödve várta, hogy a dög mikor ismeri már be:

„Ma sem eszem sünt wazzeg…”

Az eb azonban nem tágított. Bökdöste és a mancsával számon kérően kúrogatta, hogy miért nem menekül, vagy könyörög az életéért csóri sün.

Nagy idegességében el is ment a kert másik végébe pisilni egyet, ezzel egy lélegzetvételnyi időt hagyva a süninek, hogy picit rendbe tegye az egóját.

Ezt a taktikai hibát használtam ki én, és elrohantam egy lapátért, amire felaplikálva deportálhatom a sünt az utcán lévő sövény-populáció alá.

Azonban a kutya gyorsabb volt, és csak a lélekjelenlétemnek volt köszönhető, hogy a mentőakció nem fajult véres családi-drámává. Hála nekem, most nem árva három süngyerek, és nem lett özvegy a sünmama. Óvatosan felsegítettem a lapátra a kis tüskést, amely művelet nagyfokú precizitást, és erős lélekjelenlétet igényelt – majd kivittem az utcára a sövények alá.

Szegény blöki értetlenségét nem takargatva vonult vissza a házába, és sértődötten nézett rám, amiért elvittem a játszópajtását. Én szemét, nem vártam meg, amíg örökre elválaszthatatlan barátok lesznek.

A kérdés csak az, hogy hova ment a süni éjjel!?

A szakirodalom szerint a sünnek augusztusban van a kúró-ideje. Szebben mondva most szaporodik. Lehet hogy csajozni ment, hátrahagyva az „öregecskedő”, ráncos tüskéjű asszonyt.

Eme gaztett viszont majdnem az életébe került.

Örök igazság látszik ismét beigazolódni, miszerint ha valaki csak a farka után megy, abból minden esetben baj származik.

A másik elmélet szerint a sün bulizni ment.

Méghozzá a Romkertbe. Ez a legkézenfekvőbb. Mi másért állhatott volna arccal pont a buszmegálló felé?

Újra az előbb említett szakirodalomra hivatkozva: „A sünök éjjelente 2-4 kilométert gyalogolnak táplálékkeresés közben.” Azonban a sün kifáradt a kutyás kaland alatt, és mivel taxira nem volt nála pénz, ezért várt az éjszakai buszra.

Mint ahogy 2 posttal ezelőtt már mondtam: BUDAPEST NIGHTLIFE – ALMOST ORGASMIC – és ezt a sün is tudja:)

Jesszus. Jesszus. Jesszus. Ma láttam egy reklámot délelőtt 2kor a tvben….

Talán sokaknak ismerős az-az „oktató” spot, amit a K&H bank csinál, és egy dr. Profit nevezetű rosszarcú rajzfilmfigura ösztönzi a népet a pénzügyi kultúra elsajátítására.

A legfrissebb tanítás nagyjából arról szól, hogy egy személyi kölcsönnél mekkora törlesztő-részletet ajánlatos bevállalnia az ember fiának. Ezt, dr. Profit közgazdász professzor a mindenkori fizetésünk 1/3 részében jelöli meg, illetve maximalizálja. Kedves tőle. Biztos jól keres a reklám-businessben. Nem is ez az igazán durva.

A doktorúr aszondja, hogy felvehetünk lakáshitelt, szabad felhasználású személyi kölcsönt, illetve jelzálog alapú hiteleket is. Na és itt jön a bazmeg.

Miután felsorolta az igénybe vehető hitelkonstrukciókat, egy másik rajzfilmfigura a barátnőjével elkezdi nézegetni rohanó világunk térképét, és rábök a cerkával Madagaszkárra.

A következő kis szösszenet képzelhető el egy frissen átadott, külvárosi lakópark egyik lakásában:

-          Nah kicsim, idén ide megyünk nyaralni, szaladok is a K&H-ba hitelé’, és jól ráterhelem a kéróra.

-          Jó, rendben, én meg lízingelek fényképezőt, idén úgyis csak egyszer tudunk elmenni, tudjuk mán’ megmutatni a Vikiéknek, meg a Zsoltiéknak, hogy

            kiii-aaahh-kiiii-rráállyyy.

Nahmost. A magyar emberek pénzügyi-kultúrája alacsony. Illetve nincs. Tisztelet a kivételnek.

Amennyiben egy reklám úgy van beállítva, hogy az-az istenverte fogyasztói társadalom okítására, és némi pénzügyekkel kapcsolatos ismeretterjesztésre koncentrál, akkor miért ösztönöz arra, hogy a hitelt nyaralásra használjuk fel???? Ez a legértelmetlenebb dolog.

Pont az ellenkezőjét kellene sugallni, hogy ne vegyünk fel mindenre kölcsönt.

Az inkább a végső megoldás legyen, vagy pénzügyi okosságból megfontolt üzleti lépés. Pl, befektetési szándék.

Persze értem én, hogy a banknak mi a jó.  

Az emberek orrba-szájba vesznek fel hiteleket LCD-tévére, házimozira, új hifire, jégaprítós nagyhűtőre, plastik-mellre. Csupa-csupa felesleges luxustermékre.

Na jó, a plastik-mellet nem ide sorolva.

Jó dolog a nagytévé, meg az 5.1, de akkor veszünk ilyeneket, ha még tudunk belőle kettőt holnap.

A nyaralás is ilyen dolog. El lehet menni Magyarországon belül is valahova 4-5 napra, és akkor hitelt sem kell felvenni.

Persze azt is értem ám, hogy a Vikiéknek, meg a Zsoltiéknak nem lehet felvágni azzal, hogy voltunk a Művészetek völgyében, meg Pécsett a Csontváry múzeumban. Különben is, hogy néz már ki egy kép az Esterházy kastélyról az élménybeszámolóban?? Tiszta gáz.

Sok emberrel beszélgettem az utóbbi időben a bloggal kapcsolatban. Egyben azonban mindenki hasonlóan vélekedett. Írni érdemes. Nem nekem. Bárkinek.  

Most, kb 1 hónappal a start után, végigolvastam újra az összes postot. Arra jutottam, hogy igaziból csak 2 van, ami nagyon tetszik. Ez persze nem azt jelenti, hogy a többit törölni akarnám. Egy sokak által kedvelt bloggerrel beszélgettem arról, hogy ez miért van így. Azt mondta, neki is csak 1-2 olyan írása van a mondjuk 150ből, amit nyugodt szívvel bárhol publikálna. Pedig a plebs szereti. Nagyon szereti.

Magunkkal szemben mások az elvárásaink. Nagyon ritkán jön össze, hogy egy írásnak megvan az eleje, megvan a vége, a füle és a farka. Ami úgy nagyon egyben van. Vágod. Amibe nem akarsz beszúrni egy héttel később sem semmit. Jellemzően ilyen postot arról lehet írni, ami igazán érdekel, és amiben tájékozott vagy.

Elkövettem egy nagy, de korántsem végzetes hibát így rögtön az elején. Méghozzá azt, hogy mindenről akartam írni. Zenéről, bulikról, politikáról, informatikáról. Be kell látni azt, hogy habár az embernek van véleménye közéleti kérdésekről, vagy adott esetben felháborodik valamin, az nem azt jelenti hogy arról jól is tud írni. Engem érdekel a politika. Szeretem is, azt hiszem. De még nem tudok róla jól írni. Nem tudok érzelem és elfogultság mentes postot kiizzadni. Márpedig középszerűek nem leszünk. Talán majd később menni fog,mint az ágybahugyozás. A fentieket figyelembe véve, és az öreg rókák tanácsait megfogadva, a következőre jutottam…

Mostantól csak egy-két témáról írok hosszabb, többszörösen összetett, körmondatokat. Biztos becsúszik majd más is, de rengeteg dolog van a fejemben a bulizással, az éjszakai élettel, és úgy ám blokk Budapesttel kapcsolatban. Erről fogok többet értekezni. Milyen szarul hangzik már az, hogy éjszakai élet??????   Nightlife – az feka.

Nem lesz unalmas, remélem.

Ami pedig a stílust illeti… Állítólag kialakul. Nem izgulok. Csiszólódig, dörzsölődik, gyalulódik, faragódik. Néha komoly, néha laza. Méglássuk middob a gép.

Tehát ettől a szent pillanattól kezdve: BUDAPEST NIGHTLIFE – ALMOST ORGASMIC

Tegnap este elindulok egy kellemes 1 órás baráti sörözésre, olyan 8 óra fele. A gépet bekapcsolva hagyom, gondoltam 2 Pilsnerrel megbirkózom másfél óra alatt, és visszaérve folytathatom ott a világmegváltást, ahol abbahagytam. De nem!!!!

Én, Jurij Orlov – átlagos pc user – csúnyán meg lettem viccelve. Bill, és a csapata megszívatott. Nem úgy kicsit, hanem rendesen térdeltem, és még a hajamat is húzták. Történt ez mindaddig, amíg én békésen beszélgettem és idogáltam. És ez a legrosszabb az egészben! Hátba támadtak – orvul, gazul.

 Mire hazaértem, meghalt a gép. Senki nem nyúlt hozzá, becsszó. Sötét a monitor, ahogy kell. Nah én túljárok ennek az eszén – gondoltam, és nyomtam egy resetet. Nem bootol. Nem csinál semmit. Kezdek kétségbeesni. Jó, semmi baj had szóljon a csökkentett-mód. De nem, ez se szól, még csak nem is kérdez. Kezdem úgy érezni, hogy megsértődött, mert a fárasztó nap után ő nem kapott sört.

A rebootot még eljátszottam úgy hússzor, és amikor akkor sem történt semmi, elkezdtem félni, hogy vajon mi lett a 80 giga zenével. S lőn világosság! Betölt a vindóz! De mégsem lehetek felhőtlenül boldog, ugyanis annyira lassú, hogy akad az egér:).

Nah most van az a pillanat, amikor meggyújtok egy cigit. És nagyon-nagyon csúnyákat mondok a gépnek(mintha értené). És érti! Begyorsul! Új reboot, h mivan. Betölt, de érzem h neheztel rám. Nem a régi.

Megfogalmazódik bennem, hogy akkor, életemben először újrarakok egy XPt. Elkezdem megosztani a mappákat, mert backupolni szeretnék a házi hálózaton keresztül, a laptopomra. Azt mondja nekem erre a kishaver:

„A kiszolgáló nem érhető el”

Mi nem érhető el? Milyen kiszolgáló?

Kitaláljátok, mi? REBOOT! Ok! Sikerül megosztani a fontosabb mappákat, hatalmas másolás kezdődik (van aki játszik, van aki nézi) illetve csak kezdődne… Olyan 5 perc után iszonyat kerregés, és kihal. Kék halál. Ocean design.

Elegem lesz, és lefekszem aludni, egy boldogabb holnap reményében. Elalvás előtt azon gondolkodom, miért történt ez. Két megoldás jut eszembe. Az első elég kézenfekvő – Microsoft termék. A másik kicsit szürreálisabb. Az XP nem szereti a Pilsnert, Heinkekkent iszik.

Szokás szerint 13:00-kor kelés. 14:00-kor már az 59-es villamoson robogtam a Moszkva-tér irányába, azzal a céllal, hogy ott majd csak jól iszom egy bambit a barátaimmal.

Utazásom során több inzultus is ért. Először egy csodaszép barna lány mosolya, azután pedig, hogy a Királyhágó tértől a Déi-pályaudvarig le van zárva az út. A villamos még végigsuhanhatott, ám a parkoló autókat már eltessékelték. Gyanús volt a sok rendőr is. Gondoltam, hogy ennek a fele sem tréfa, gyors hívás édesapámnak, h ez mijez?!  Turul széjving eksön – így a válasz. Zseniális! Átjöttek a nácik Budára – ez a flow hiányzott még innen – konstatálom magamban.

Na, de mindegy, menjünk csak tovább, jól fog esni az a reggeli Pilsner. Jól esett! Már a sörözés folyamán felvetődött köztünk a téma, hogy vajon mi lesz, meg hogy sokan jönnek-e, meg hogy lesz e balhé-e.Tehát a beszélgetés alatt kellően felspanoltam magam, így már nem is kellett sok ahhoz, hogy a Nagyenyed utca – Böszörményi út sarokhoz érve tökéletesen remegjek az idegességtől.

Egyrészt bennem volt az általános ellenszenvem, és mérhetetlen sajnálatom a nácik iránt, másrész volt bennem egy furcsa „kivagyiság” érzés is. Merhogy mégis mi a rákot gondolnak, hogy megbolygatják az én békés bel-budai életem – persze tudom, hogy ez hülyeség, hiszen aki az V. kerületben, vagy bárhol máshol lakik, ahol ez a csürhe lihegi a székely-himnuszt, annak ott meg az ugyanolyan szar mint itt nekem. Olyan mintha az ölelgetne, és jönne hozzád közel, aki részeg, és különben is utálod. Mintha betörnének a saját lakásodba. Belemászik az aurádba. SHIT!

Déli felől sétálok fel, kordonba ütközöm. Mélymagyar, turulharcosok előttem. Látom hogy motozzák őket. Engem úgysem fognak, én normális vagyok – gondoltam…De nem! Drága jó officer így szól hozzám:

- Fiatalember, legyen szíves feltenni a kezét

- Jesszus mit tettem? – csak nem anyuhoz megyek látogatóba?

- Ne humorizáljon! Szúró – vágóeszköz?

- Maximum a konyhában – gondoltam, de határozott DEHOGY VAN NÁLAM-mal válaszoltam

Még gyorsan lecsekkoltuk a kulcscsomót, hogy lehet e vele embert ölni, és utána már szabadulhattam is a karhatalom véres karmai közül.

Suhanok tovább kecsesen édesanyám  felé, mikor is a következőt hallom egy „kedves” őszülő úrtól aki épp most jött ki az elfekvőből:

-         Adjon Isten zsidómentes jó napot!

Odanézek – mijafasz??????????

Ez eltévedt? Se nem a 40es évek, se nem a nyilas hadsereg. Csak a békés, nyugodt XII kerület szíve. De nem. Már se nem békés, se nem nyugodt. Rosszul érzem magam. Most először rosszul érzem magam a saját otthonomban. Túllépek lassan, továbbmegyek. Balomon gárdisták kinyúlt fehér ingben, jobbon dzsíájdzsók rohamsisakban.

Végre felérek. Szüleimmel és az utcában  ácsorgó ismerősökkel beszéljük meg, majdan vitatkozunk arról, hogy ez jól van e így.? Szerintem nincs, de meghallgattuk egymást .A meggyőzés egyik odlalnak sem sikerült. Szídjuk a csürhét, és szidjuk a karhatalmat egyaránt. Miért kell ezt engedni?? Ez nem arról szól hogy demokrácia meg szólásszabadság. Rég nem. A tolerancia és a sz.sz. nem arról szól, hogy ezek bármit csinálhatnak, mondhatnak, és nekünk tűrnünk kell.

Ez egy nyíltan fasiszta, náci eszméket felvonultató tüntetés. Nem vagyunk kötelesek tűrni! Itt senki nem a szobor miatt jött ki. Azért jöttek, hogy megint csak félelmet keltsenek. Bennem azt hiszem inkább csak szánalmat sikerült. Mindegy, felhúztam magam, sík ideg lettem, ahogy ez ilyenkor lenni szokott.. Most, 6-7 órával a tüntetés után tudjuk, hogy összepakoltak 2 operatőrt, és két csaj is összeverekedett. – ez a mérleg

Lehiggadtam. Az érdekes csak az, hogy most is ugyanazt gondolom, mint amikor ott álltam a sűrűjében. (a gépágyút, és a hidrogénbombát kivéve). Mi tényleg Európához tartozunk?

"Éjjel van. Nagyon éjjel. Elfogyott a cigim. Nem jött még le a Kings of South Beach sem.Vidacsm is aludik, mint villamos. Unatkozom. Elkezdek YouTubeozni..."

ÉÉÉÉÉÉSSSSS IGEEEEN! Eszembe jutott valamelyik nap, hogy baromi rég láttam DMC videókat, úgyhogy megnézek párat. Mielőtt belemennék a téma boncolgatásába, azelőtt elmondom, hogy nagyjából mi is ez.

Becsületes nevén DMC World DJ Championships - A világ legnagyobb battle dj versenye. Története egészen 1985ig vezethető vissza, amikor megrendezték az első versenyt Londonban. A megmérettetésnek 3 formája létezik a szabályok szerint.

• solo
• battle
• team

A solo részben értelemszerűen 1 turntablist vesz részt, meghatározott típusú keverővel, és lemezjátszókkal. A DJ itt csak a pickupot választhatja meg, és 6 perce van arra, hogy megmutassa, ő a bajnok. A versenyzők természetesen előre felépített, általában jól begyakorolt szettekkel indulnak, de ettől a feladat korántsem mondható egyszerűnek. A legkreatívabbak  mindenhogy használják a lemezjátszót. Tű nélkül, átfordított tányérral, vagy egyéb, helyben barkácsolt módon - ezzel a legkülönfélébb zajokat produkálva. A technika is teljesen változó. Adottak a hangszerek, a saját vinylek, és a saját ötletek. Etőől kezdve pedig a legtechnikásabban scratchelő, a legpontosabban duplázó, és a leglátványosabb showt nyújtó zenész lesz a befutó.

A battle kicsit más. Nevéből nem nehéz kimatekozni, hogy ez csatát jelent. Itt 2 pult van L alakban elforgatva egymás mellett, és a DJk párban versenyeznek. Mindenki rendelkezésére áll 2x 1 perc, és ez alatt az idő alatt kell lehetőleg a porba alázni a másikat. Amíg az egyik zenél, a másik néz, esetleg fülesen próbálgatja a saját szettjét. Ez talán a legélvezetesebb abból a szempontból, hogy itt kialakulhat egy csipkelődős párbeszéd is a versenyzők közt, ami a zenében és a használt effektekben állati jól hallható.

A harmadik versenyszám a team kategória. Itt csapatok versenyeznek. Egy hosszú pult van felállítva, és mögötte 4 DJ. A srácok itt már saját maguk választhatják meg a keverőket és a lemezjátszókat. Az utóbbi években ez a meccs nem túl izgalmas, mert már 4 esztendeje a C2C nevű francia formáció nyeri el a fődíjat. Igaziból csak az az érdekes, hogy évről évre miben tudnak még nagyobbat dobni a csigazabálók. Nekem ez a kedvencem. A fiuk isteni zenéket tudnak felrakni, és a legkülönfélébb műfajokkal játszanak, a hiphoptól, a rockon át a jazzig. Zseniális.

A másik nagy kedvencem a mindig szólóban induló Kentaro. A japán srác olyan lenyűgöző lazasággal, de mégis halál pontos mozdulatokkal nyúl a lemez után, hogy a videó megtekintése felé regy mákosguba-vaníliamártás duóval. Unbeliveable! WATCH IT!

A bajnokság fődíja igen stílusosan egy olyan, aranyból elkészített, Technics turntable és mixer, mint amivel a versenyen indulnak a DJk.

So, laptopDJk, fuck off! - aki hangszer tud csinálni 25 gombból, és pár outputból, az tud zenélni /ebben a műfajban/...